Adószám: 19094319-1-07
Bank: 10402908-29013489

Hírek

DIABÉTESZ OTTALVÓS ERZSÉBET-TÁBOR, AGGTELEK

2019. szeptember 24-29 között edukációs tábort szervezünk Aggteleken és környékén.

Szállásunk Kazincbarcikán lesz a Hotel BorsodChem-ben.

A programok között szerepel többek között a cseppkőbarlangi túra és sok-sok buszos kirándulás.

Jelentkezni lehet: gondozáson és telefonon.

Szakmai beszámoló a 2019-EVD-01-04037 számú székesfehérvári diabéteszes gyermekek Ottalvós Erzsébet-táboráról

(2019.09.24-2019.09.29. Aggtelek és környéke)

Táborvezető: Szabóné Hajdu Ildikó elnök

Gyermek és kísérőlétszám: 19+4fő

Az idei évben lehetőségünk nyílt arra, hogy a gondozott – és egyesületünk diabéteszes gyermekei számára az Erzsébet – program keretében egy őszi tábort is szervezzünk, amely már a nyár óta a negyedik táborunk volt.

A rendelkezésre álló összegből rengeteg programot sikerült összeállítani a gyerekeknek. Pl.: kirándultunk, túráztunk, fürödtünk, várat látogattunk, étteremben ebédeltünk, naponta 5-6× (inzulinrezsimtől függően) biztosítottunk étkezést a gyermekek számára.

A 19 fő diabéteszes gyermek közül 15 fő inzulinpumpával és 4 fő inzulinadagoló pennel adott magának analóg vagy Human inzulint.

A nemek megoszlása szerint 11 fő volt a fiú és 8 fő volt a lány. Igazi kamaszok voltak, hiszen életkoruk 12-18év közötti volt.

A kísérők egy gyermekorvos, diabetológiai szakápoló, dietetikus, és egy jó barát (férfi, aki egészségügyi dolgozó) tagjaiból állt.

Igyekeztünk egy olyan programokkal teleszőtt hatnapos őszi kikapcsolódást illetve tábort szervezni a gyermekeknek amely élményekben gazdag és eseményekben tartalmas volt.

A tábor kezdetének napján reggel vonatra szálltunk majd autóbusszal és átszállásos vonatokkal érkeztünk bázishelyünk állomására Kazincbarcikára a BorsodChem Hotelbe. Itt a bejelentkezés után elfoglaltuk szobánkat. Mindenki kipakolt, majd összehívtuk a gyermekeket és megbeszéltük a hat nap programjait. Ismerkedés következett, majd beírtuk a szénhidrát mennyiségeket és inzulin dózisokat. Ellenőriztük az inzulinpumpákban, penekben levő inzulin mennyiségeket és a kanülcserék idejét.

Ezután következett egy kis városi séta Kazincbarcika belvárosában. Sok szép és színes festmény láttunk a házak falán, amelyek színesítik a várost, a színek városát. Majd visszasétáltunk a Hotel éttermébe vacsorázni. Mindenki megmérte a vércukorértékét, a dietetikus segítségével kiszámolta az elfogyasztott étel mennyiségét és ennek megfelelően  felügyeletünkkel beadták az inzulint. Vacsora után egy kis edukáció következett a diabétesszel kapcsolatos ismeretek felelevenítésére. A gyerekek ügyesen válaszoltak a feltett kérdésekre (hypo-hyperglycaemia oka, tünete, kezelése, elhárítása, ketoacidózis, hajnali jelenség, Somogyi effektus, fizikai aktivitás hatása az anyagcserére, az élelmiszerek szénhidráttartalma, glykémiás indexe stb.). A másnapi programok megbeszélése következett. 22 órakor vércukormérés, bázis inzulinok beadása, akinek szükséges volt pótvacsorázott. 23 órakor villanyoltás.

Második nap reggel 7 órakor ébresztettük a gyermekeket. Vércukormérés, reggelizés, inzulinadás következett. 9 órára érkezett értünk az autóbusz amellyel utaztunk Jósvafőre, Aggtelekre és Rudabányára. Először is egy 2 órás 2300m hosszú Baradla-barlang, vörös-tói középtúrán vettünk részt. A barlangot bejárva csodaszép színpompás cseppkőoszlopokat, zászló-, függő illetve, állócseppköveket láttunk. A túra során láttuk Magyarország legmagasabb cseppkövét, a 19m magas Csillagvizsgálót, a Sárkányfejet valamint a barlang legnagyobb termét, az óriások termét, ahol a barlang akusztikájából kaptunk ízelítőt. Jósvafői kijáratnál hagytuk el a barlangot ahol elsétáltunk a vörös tóhoz. Majd autóbusszal indultunk Aggtelekre ebédelni. Ebéd után tovább utaztunk Rudabányára ahol a Rudapark látogatóközpontban három érdekes filmet láthattunk A Rudapithecus hungaricus 10 millió éves történetéről. Megnéztük a szoborparkot is ahol a gyerekek felülhettek az állatokra. Ránk is esteledett, úgy, hogy visszaindultunk szálláshelyünkre. A vacsoráig még volt egy kis idő melyet kihasználva a hotel konditermében töltöttünk el a gyerekekkel. Majd következett a vércukormérés, inzulinok adása és a vacsora. Vacsora után a hotel tekepályáját próbálhatták ki a gyerekek. Nagy sikert aratott körükben. Majd 22 órakor vércukormérés, bázisinzulinok beadása és villanyoltás következett.

A harmadik napon a reggeli után szintén busszal indultunk kirándulni. Úticélunk Sárospatak és Sátoraljaújhely volt. Sárospatakon megnéztük idegenvezető segítségével a Rákóczi várat, a vörös tornyot majd utána ebédelni mentünk egy közeli étterembe. Az ebéd nagyon finom és bőséges volt. A gyermekekkel, teli pocakkal ismét útnak indultunk busszal Sátoraljaújhelyre ahol a kalandparkban töltöttük el a délutánt. Itt a bobozást és a libegőt próbáltuk ki. Az élmények fergetegesek voltak. Ugyanis itt van Magyarország leghosszabb bobpályája. A kisétkezéseket szendvicsekkel oldottuk meg útközben.

A negyedik nap reggelén 9 órakor busszal elindultunk Miskolctapolcára a barlangfürdőbe. Páratlan élmény volt a természet fedett uszodájában a hegy mélyéről fakadó kellemes hőmérsékletű termálvízben fürdeni. Hallhattuk a Csillagterem rejtelmes visszhangját és közben megcsodálhattuk az Európában egyedülálló természeti képződmények különleges formáit. Fürdés után szakmai teendők is akadtak, a leázott kanűlök helyett újat szúrtunk és vércukorértékeket mértünk. Majd átmentünk a közeli bobpályára bobozni. Ez is nagyon nagy élményt jelentett a gyermekek számára. Úton hazafele az autóbuszban boldogság, vidámság, élmények mesélése közben egyszer csak minden gyermek dalra fakadt. Szinte öröm volt látni és hallani a gyermekeket miközben önfeledten énekeltek. Visszaérve a szállásra megvacsoráztunk, majd megbeszéltük a nap eseményeit villanyoltásig.

Ötödik napon Lillafüredre mentünk kirándulni. Diósgyőrnél erdei kisvasúttal folytattuk utunkat. Az erdőn keresztül az őszi táj és a természet csodáiban gyönyörködve érkeztünk meg Lillafüredre. Ott elsétáltunk a vízeséshez, a játszótéren a gyerekek játszottak, majd megebédeltünk. Utána a kalandparkban könnyebb és nehezebb kötélpályákon csúszhattak végig a gyerekek. Minden gyermek nadrág zsebében ott volt a szőlőcukor a fokozott erőkifejtés, izommunka miatt a hypoglycaemiás veszély elhárítására. A pályák megtétele után vércukormérés következett. Az adrenalin és a szőlőcukor megtette hatását. 10mmol/l alatti vércukor értéke senkinek sem volt. A kötélpályák után levezetésképpen libegőzni mentünk. Mire fel és leérkeztünk a pályáról eltelt a délután és indultunk haza szállásunkra vacsorázni. Vacsora után búcsúestet szerveztünk a gyerekeknek amelyen a jó zene kíséretében táncoltak a gyermekek. Este 23 órakor mindenki bement a szobájába majd villanyoltáskor szép álmokat kívánva a gyerekek nyugovóra tértek.

A hatodik nap reggelén 6 órakor ébresztettük a gyerekeket, vércukormérés, reggeli, inzulinadás után a gyerekek bepakoltak a bőröndjükbe és 8 órakor az autóbusz megérkezett értünk és kivitt minket a vasútállomásra. Többszöri átszállással hazaérkeztünk. Székesfehérváron a vonatról leszállva a szülők már várták gyermekeiket. A gyerekek megköszönték a tábort, a tartalmas programokat, a gondoskodást egy mosollyal, egy öleléssel.

Jó pihenést és jó tanulást kívánva búcsúztunk el gyermekeinktől annak reményében, hogy jövőre ismét találkozhatunk a táborokban.

Szeretnénk köszönetet mondani, hogy táborunkat támogatta:

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata 100.000,-Ft-tal.

Készítette: Szabóné Hajdu Ildikó

                  Cukorbeteg Gyermekeket Támogató Egyesület

                  Elnök

 

Székesfehérvár, 2019. október 04.

 



Vissza